top of page

VI. Olasz Gasztronómiai Világhét 2021

 

             A VI. Olasz Gasztronómiai Világhét 2021-ben, november 22 és 28 között került megrendezésre a világ több mint 100 országában. A programsorozatot 2015-ben, a milánói világkiállítás kapcsán indította útjára az olasz kormány a diplomáciai kirendeltségek közreműködésével. Idei fő témája a fenntarthatóság. Ennek jegyében az ITA – Italian Trade Agency- megszervezte az Olasz bioborászatról szóló szemináriumot Budapesten, 2021. november 24-én.

             A szemináriumot Vincenza Folgheretti borszakértő, enológus vezette.

          Vincenza Folgheretti Szicíliában született, de lélekben toszkán is. A Pisai Egyetemen diplomázott Borászat és Enológia szakon, majd az ágazat nagy és jelentős cégeinél tevékenykedett Olaszországban és külföldön, eljutva egészen Új-Zélandig. Tanácsadó enológusként jelenleg számos együttműködést folytat pincészetekkel, elsősorban Toszkána és Friuli területén. Részt vesz a Pisai Egyetem hallgatóinak szakmai képzésében, valamint tagja a Szőlészeti és Borászati szakirány igazgatóságának, a Doc és Docg minősítésért felelős kóstolói bizottságnak Toszkánában és az Assoenologi szövetség Regionális Bizottságának. Számos hazai és nemzetközi borverseny bírája, szakmai cikkek szerzője több jelentős szaklapban, köztük az "I Grandi Vini" magazinnál. Napjainkban egy saját pincészet tulajdonosa Toszkánában.

            Vincenza Folgheretti a biogazdálkodás alapelveit adta elő, majd elemezte az olasz biogazdálkodás helyzetét Európa és világviszonylatban pár főbb adattal alátámasztva. Majd kitérve a bioszőlészetre, részletesen elmagyarázta a rávonatkozó szabályzat főbb elemeit, a folyamatok időbeli lefolyását egy biogazdálkodásra törekvő cég számára, és végül a tervezet 8 biobort mutatta be.

           A biogazdálkodás alapelvei:

- a jólét alapelve

- az ökológiai alapelve

- az esélyegyenlősség alapelve

- a körültekintés alapelve

          A biotermelést körültekintően és felelősségteljesen kell irányítani, védve a jelenlegi és az eljövendő generációk egészségét és jólétét, valamint a környezetet, elősegítve:

- az energia és a természeti források felelősségteljes felhasználását

- a biodiverzitás megőrzését

- az ökológiai egyensúly fenntartását

- a talaj termőképességének megőrzését

- a vízminőség megőrzését

         Az Európai Unió biogazdálkodásra vonatkozó szabályzatában egyértelmű előírások térnek ki:

- az „átállás” folyamatára, biotermelésre áttérni kívánó cégek számára

- a biotermékek előállítására

Az átállási folyamat hossza a biotermék típusától függően változik:

3 év az évelő gyümölcsösök és a szőlőültetvények esetében

12 hónap a sertés és a szárnyashús esetében

2 év a kérődzők legeltetésére szánt egynyári növények esetében

          Olaszország biotermékei és a bioszőlőtermesztés számokban:

- 10 év alatt (2009-2019) a bioművelésű szőlőültetvények területe 109%-kal nőtt, elérve a 107.143 hektárt 2019-ben; a növekedő tendencia folytatódik

- Olaszország Európában az elsőszámú, világviszonylatban pedig a második legnagyobb biotermékek exportőre

- Olaszország Spanyolországgal és Franciaországgal együtt a világ első három helyezést ér el a bio szőlőterületeit tekintve

- a 2020-2021-es időszakban 2.139 minősített pincészetet tartottak számon

- a termelés 2019-2020 között: 870.000 tonna szőlő = 2,2 millió hektoliter biobor = ez 4,6%-a nemzeti bortermelésnek

- több mint 18 ezer bioborász tevékenykedik a szektorban, amelyhez hozzáadódik az ellátási lánc többi szereplője, így a bioborágazat összes szereplője közel 25 000 cég

 

        Olaszország lesz az első olyan ország, amely fenntartható állami szabványt fogad el
a borászati ágazatban.

        Egy egységes nemzeti rendszer kerül meghatározásra, amely magába foglalja az eddig érvényben lévő, zöld szabályokat meghatározó rendeleteket a szőlőültetvénytől egészen a pincéig, érintve a gazdasági és társadalmi fenntarthatóság területeit is.

A bemutatott borok

Perlae Prosecco
Bianoc Puglia
Rivola bianco
Ramato della fiamma
Toscana Rosato
Chianti classico
Castello Toscana
Primitivo Puglia
Szeminárium/Seminario
Olasz bioborászat / La viticoltura biologica
COVER
italian

AZ ESEMÉNY KÉPGALÉRIÁJA

bottom of page