Ki kapja meg az UNESCO világörökség elismerését 2022-ben?Több jelölt is lehet -indokoltan!
Olaszország, Campania, Velence vagy Trieszt? Ez a kérdés félig-meddig bizarrnak tűnthet, mert a mai Olaszország része Campania, Velence és Trieszt is. Igen ám, de ez nem mindig volt így – sőt, van, aki egyáltalán nem ezen logika szerint látja a dolgokat. Nézzük meg közelebbről, mi is történt!
Néhány hónappal ezelőtt az Olasz Kávékonzorcium a hagyományos olasz eszpresszó védelmében indított eljárást, a kávépörkölők szövetsége pedig kérelmet nyújtott be az illetékes minisztériumhoz, hogy tegyenek javaslatot az eszpresszókávé UNESCO-örökségként való elismerésére. Sajnálatos módon az UNESCO olasz nemzeti bizottságának kormányzótanácsa úgy döntött, hogy ezt a projektet nem mutatja be az olasz javaslatok közül a Kulturális Örökség Védelmével Foglalkozó Kormányközi Bizottságnak.
Hogy miért? Egy előre nem látható esemény történt, mert a döntéshozatal pillanatában megjelent egy második hasonló javaslat. Vaskos dokumentációval alátámasztva Olaszország Campania régiója nyújtotta be, támogatva a „Caffè napoletano” jelöltségét. A bizottság ezután úgy döntött, hogy a két javaslat közül egyiket sem vizsgálja meg, és mindkét dokumentumot visszaküldi a minisztériumnak azzal a felhívással, hogy „segítse elő a pályázók közötti kapcsolatfelvételt annak érdekében, hogy 2022-ben egyetlen kérelemhez jussanak el”. Valóban nagyon nehéz feladat, hiszen ezt csak az „espresso italonapoletano” kifejezéssel lehetne ezt elérni, ami meglehetősen abszurdan hangzik. Másrészt, ha az elismerés a "hagyományos olasz eszpresszót" kapja, akkor egyértelmű, hogy a nápolyi is benne van.
Aki ismeri a kávé történetét, az jól tudja, hogy az első európai kávézó 1645-ben Velencében nyílt meg, míg az első angol kávézó 1651-ben Oxfordban. Az olasz kereskedők 1600-tól kezdődően hozták a kontinensre a kávét, sőt, Serenissima (Velence akkori, közkeletű megnevezése) hajói 1615-ben Isztambulban vásárolták a pörkölnivalót. Így nem meglepő, hogy 1665-re Velencét tekintették az akkori világ kávé-fővárosának. 1683-ban a Piazza San Marco-n megnyílt a híres „All Arabo” kávézó, sőt nem sokkal később a téren a kávézók száma már 30 lett, míg egész Velencében 200 volt. 1720-ban a Piazza San Marco-n megnyílt a „Florian” kávézó, amely ma a világ legrégebbi kávézójaként ismert. Mindennek ismeretében tehát Campania és Nápoly mellett tehát Velence is pályázhatna kávéjának az UNESCO-örökség részeként való elismeréséért.
És persze ott van Trieszt is, amely rekordokkal büszkélkedhet. 1800-ban gyakorlatilag fél Európa kikötője volt, beleértve a balkáni hátországot is. Az egyiptomi Alexandriában vásárolt kávé pedig az említett kikötőben landolt, hogy vasúton érje el a különböző célokat. Trieszt városának ekkor 66 importör cége volt, ezek közül négyük csak kávé importált, e mellé tíz kávépörkölő cég működött.
A városban 98 kávéházat tartottak számon, ezek közül a leghíresebbek: „Greco”, „Flora”, „Garibaldi”, „degli Specchi”, „Stella Polare”, „Corso”, „Vesuvio” és az „alla Miniera”. Hírnevük pedig nemcsak a felszolgált kávén múlott, hanem azon is, hogy mindenekelőtt írók, értelmiségiek, mint például Umberto Saba, James Joyce vagy Italo Svevo, valamint a korabeli legjobb társadalom látogatta őket. És akkor Trieszt is elsőként büszkélkedhetett a kávé világában, és ezért akar ő is pályázhat hasonló elismerésért az UNESCO-tól.
Egy átlag trieszti egy évben 1500 csésze, azaz napi négy espressot iszik meg – vagy ahogy Triesztben mondják: „nerot” (az „espresso” szóra azonnal elárulja magát az ember, hogy nem ismeri a várost), vagy még precízebben: „nero in b”-t (ami „nero in bicchierének”, azaz „pohárban feketének” a rövidítése). Az évi 1500 „nero” kétszerese annak, amit Olaszországban másutt – igaz, espresso név alatt – fogyasztanak az emberek.
Tehát az UNESCO-s kávécsata dúl most Olaszországban, de nem tart sokáig, mert a döntésnek meg kell születnie egy éven belül. Kíváncsian vár a világ.
Tratto liberamente dalla rivista Civiltà della Tavola, ottobre 2021
